Megelégelte a hangos zenét, hidegvérrel agyonlőtte a szomszédját egy férfi New Yorkban
Az eset hétvégén történt Brooklynban, az elkövetőt jelenleg is keresik.
Az eset hétvégén történt Brooklynban, az elkövetőt jelenleg is keresik.
A New York-i Természettudományi Múzeum bejelentette, hogy eltávolítja az összes emberi maradványt nyilvános kiállításairól, és a maradványok kezelésén is változtat. A cél, hogy minél többet visszajuttassanak származási helyükre.
15 évesen az "ölébe hullott" egy nagy film főszerepe, úgy tartja, ajándékba kapott egy karriert. Marozsán Erika színésznő a hvg360-nak adott interjúban azt mondta, nagyon fiatalon elkötelezett volt, és pontosan látta az utat, amit be akart járni. A közösségi média sok mindent felülír, és nem csak arról van szó, hogy fokozatosan átveszik a filmek szerepét. Marozsán szerint a közösségi platformok zaja és drogos hatása miatt sokkal labilisabbak most a tinédzserek, mint annak idején. Interjúnk annak a sorozatnak a részeként készült, amelyben azt mutatjuk be, mi lett azokkal, akiket 20 éve az akkori Magyar Hírlap az 50 legsikeresebb fiatal közé választott.
A palesztinpárti tüntetésen horogkereszt is előkerült.
Éppen egy esküvőről tért haza a 32 éves Ryan Carson október 2-án kora reggel, amikor meggyilkolták egy buszmegálló közelében Brooklynban.
A városra rövid idő alatt több mint 15 centiméter eső esett.
Nagymáté Huba Abaújszántóról indult, megjárta Iránt, a Bécsi Operát, majd három évtizedig New Yorkban élt, a legnagyobb jazz-zenészekkel barátkozott, és egy egészen különleges felvétel fűződik a nevéhez: 1985-ben, Karády Katalint kísérte zongorán a színészlegenda utolsó felvételén.
Új munkatörvény lép életbe az államban, a cél az átláthatóság és az, hogy a dolgozók tudjanak róla, ha alulfizetik őket.
A város vízvezetékrendszere elöregedett, és hiába toltak bele az utóbbi években közel kétmilliárd dollárt, az nem volt elég.
Csődközelben Trump fő szövetségese, a volt New York-i polgármester 6,5 millió dollárért árulja az egy sarokra a Central Parktól álló manhattani lakását.
Távirányítású robotkukák manővereztek New Yorkban, mert a Cornell Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogyan viszonyulnak az emberek hozzájuk – az eredmények többnyire pozitívak, ugyanakkor akadt egy-két kivétel.
A hétfőn kora este történt cápatámadásban egy 50 éves nő szenvedett súlyos sérülést az amerikai nagyváros Queens negyedében, a Rockaway nevű városi strandon úszás közben.
Emberek sétálgattak le-föl ásókkal, fejszékkel és egyéb szerszámokkal. Többen tűzijátékokat gyújtottak, amelyeket egymásra és a rendőrökre dobáltak.
Az áramtalanítás vetett véget a kellemetlen menetnek.
A volt elnök „radikális baloldalinak" nevezte a főügyészt.
Újabb helyen kezdik el tesztelni a kaliforniai Knightscope fejlesztését, a K5-ös rendfenntartó robotot.
Egy zenei táborba tartott a busz, 44 emberrel a fedélzetén, amikor az árokba zuhant.
Nicholas Dominici halálát az okozta, hogy valakik a bölcsődei matraca alá rejtették az erős érzéstelenítőt és a kisfiú belélegezhette azt.
Az ukrán elnök kedden mond beszédet az ENSZ közgyűlésén.
A metropolisz vezetése kétségbeesetten küzd a lakáshiány ellen.